Első alkalommal furulyatésztát ügyeskedtek az arra rátermettek - ahogy a mellékelt fényképeken is látható - de legeslegelébb diótörésre adtuk a fejünket. Nem is tudtuk mire vállalkozunk, én bátran állítom.
... de aztán megtudtuk milyen is az a "keménydió". Alig győztük kapkodni a fejünket a sok elszállt fajtájától...:) ezekből még a cinkéknek is jut téli csemege gyanánt.
Aztán hogy milyen is az a kakastej...:)
Merugye nem tehéntej, az bár bizonyos. S nem is madár, mert az meg sárga.
S aztán kézzel-lábbal gyúrtuk, csavargattuk a málékórókra, hogy a legvégén a nehezen elkészült de annál édesebb darált dióval megszórjuk és kemence híjján a sütőbe bélapátoljuk.
Az időhatárokat túllépve hétmérföldes csizmánkkal este fél kilencre ott gőzölgött a konyhaasztalon a furulyatészta halomba rakva - hála Helgának.
Hogy finom volt-e? Annak bizony csak éhes kis kóstolói a megmondhatói...
Hogy maradt-e belőle?
...tán a hangyáknak s a cinkéknek egy kevéske a diótörmelékből.
Nem mellékes, hogy amíg a tészta kelt, népmesékkel múlattuk az időt, de ami ennél százszorta izgalamsabb volt, azok Zolika gólyalábai, amint azt a mellékelt ábra is mutatja.
P.S.:A fényképeken szereplő dátumot kérlek ne vegyétek figyelembe, a fényképezőgépünk más időhatárok között mozog:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése