Kedves barátaink, ismerőseink,
szeretettel meghívunk mindnyájatokat, töltsétek velünk a következő néhány napot a Református Gimnázium (volt egészségügyi - kék épület) udvarán, ott zajlik ugyanis július 14 és 17 között hagyományőrző rendezvényünk ÖRÖKSÉGÜNK - ÉLŐ HAGYOMÁNYOK A MINDENNAPOKBAN címmel.
Már régóta érlelődött bennünk a gondolat, miszerint az Aranykaput eddig főként a kézműves vásárokkal - kézműves foglalkozásokkal azonosították, amely - bár szerves része tevékenységeinknek, mégis csak egy töredéke célkitűzéseinknek.
Ezért úgy éreztük, itt az ideje, hogy felvillantsunk kicsit abból a szellemiségből, azokból az értékekből, amelyeket képviselünk és amelyekben hiszünk. Mindezt nehéz néhány szóban összefoglalni, legfeljebb kulcsszavakat fogalmazhatnánk meg, úgy mint: hagyományápolás, természetes életmód, magyar szerves kultúra, gyermekközpontúság, önálló gondolkodás...
Ha szeretnétek kicsit megízlelni-belekóstolni e szellemiségbe, akkor várunk benneteket egy kis együtt-gondolkodásra, együtt-tevékenykedésre hagyományőrző nyílt napjainkon, ahol családias légkörben megkísérelünk bemutatni néhányat az általunk fontosnak tartott értékekből.
Húsvéti feljegyzés
7 éve
1 megjegyzés:
Nagyon jó és tartalmas programot állítottatok össze! Kár, hogy olyan messze vagytok...
Megjegyzés küldése